Hogyan segithet?






Szorakozas
Hogyan segíthet?

Lehetõségeink erõfeszítésünk ellenére is sajnos gyakran korlátozottak. Ahhoz, hogy terveinket megvalósíthassuk, és minél több gyermeknek nyújthassunk segítséget, mi magunk is szívesen várjuk segíteni szándékozók jelentkezését. Segíteni természetesen sokféleképpen lehet. Támogathatják Alapítványunk általános tevékenységét, vagy egy-egy programunkat is, akár kiemelt, egyedi támogatóként, akár másokkal közösen. Ön meghatározhatja, hogy mit vagy kit (iskolát, programot, gyermeket) kíván támogatni, ez esetben az adományt teljes egészében, az adományozó elvárásainak megfelelõen használjuk fel.

  

  Image

 

Pénz és tárgyi adomány, egyéb

 

A leghatékonyabb segítséget a pénzbeli adományok jelentik számunkra. Adója 1%-ának felajánlása, az eseti adományok, vagy állandó támogatások mind-mind közelebb visznek minket célunkhoz. De nemcsak pénzbeli adományával segíthet. Nagy szükségünk lenne olyan vállalkozók, vállalatok segítségére, akik szolgáltatásukkal segítik munkánkat, rendezvényeinket.

 

Köszönettel fogadnánk az alábbiakat:

 

  • nyomdai munkálatok, nyomdai kivitelezés
  • reklámfelület biztosítása, médiában való megjelenés lehetõségének biztosítása 
  • vendéglátás, helyszín biztosítása rendezvényeinkhez

 

Ugyanakkor szívesen várunk természetbeni segítséget is, és tárgyi adományokat is szívese fogadunk. Regionális központjaink napi mûködtetése és az ezzel járó eszközök beszerzése, bizony komoly anyagi terhet jelent. Örömmel fogadnánk a következõ felajánlásokat:

  • papír
  • borítékok, mappák
  • egyéb irodszerek
  • használt, de még jól mûködõ számítógépek, monitorok

 

SZJA 1%

Támogassa az Ec-Pec Alapítvány munkáját, ajánlja fel adója 1%-át szervezetünknek. Önnek csak egy kis lépés, de nekünk sokat jelen! Ne feledje, ha Ön nem ajánlja fel az adója 1%át, akkor ezt az összeget ugyanúgy be kell fizetnie, csak azt nem egy civil szervezet, hanem a központi költségvetés használja fel.

 

Önkéntesség

Az önkéntesség komoly múlttal rendelkezik sokhelyütt a világon, s reméljük nemsokára hazánkban is természetes, magától értetõdõ fogalommá válhat. A lelkes, elszánt emberek segítsége felbecsülhetetlen, hiszen õk anyagi érdek nélkül, a problémák valóságos jelentését felfogva állnak azok mellé, akiknek segítségre van szükségük.

Önkéntesként segíthet például az irodai adminisztrációs feladatok ellátásában, ügyintézésben fordításban, rendezvényeinkhez kapcsolódó feladatok elvégzésében, vagy más egyéb feladatokban.

 

Önkéntesek jelentkezését folyamatosan várjuk, rövid fényképes bemutatkozó levéllel, a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen!

 

 

 
Ec-Pec Alapítvány
1072 Budapest
Rákóczi út 22.
Tel: 06 1 486 2850
E-mail: ecpec@ecpec.hu

Bankszámla-számunk:
10700347-25282201-
-51100005
Adószámunk:
18690912-2-42
bolt
Hírek